Évekkel ezelőtt feltűnt, amikor a budapesti ABútor Kanapé Áruház önvallomását olvastam, mely szerint az általuk forgalmazott kanapék, ülőgarnitúrák, sarokgarnitúrák Németországból származnak és egyebek mellett ebből következik az üzlet és az ilyen nemzeti eredetű termék kedveltsége. A német minőség, mint vevőket csábító fogalom mély gyökeret vert már Magyarországon és Kelet-Európa, sőt a világ más országaiban is.
Ám az igazi marketing fogás most sejlik fel a cég marketingjében, amikor is a kínálatban a kitűnő lengyel Stagra bútorok kerültek túlsúlyba. A cég nem múlasztja el elmondani, hogy termékkínálatában a kemény nyugati piacra, így a német piacra szállító gyárak kanapéi és egyéb bútorai foglalnak helyet.
Univerzális marketing érték
Figyeljük csak meg, a német minőségnek van egy univerzális marketing jelentése: bármely árura vonatkozhat, nem csak egyetlen termékcsaládra, érvényes az mondjuk a német autókra is.
Német minőségű kanapék és sarokgarnitúrák
A német minőség bárminek a kitűnő mivoltát „bizonyítja”, amit Németországban gyártanak. Ebből következik, hogy német importból származó kanapé is vonzerővel bír. V.ö.: sarokkanapé Csak itt, a kezemen és az íróasztalomon két olyan terméket látok, amely él ezzel a marketing lehetőséggel, s Németország nevét kihasználja a piacon. Zeppelin órám hátlapján nem a Made in EU, hanem a Made in Germany felirat virít. És a Thonet & Wander, a számítógépemhez kötött erősítő is a nemzeti elnevezéssel reklámozza magát.
Szűkített jó hírnév
A svájci óra, az orosz kaviár, a francia pezsgő is kitűnő hírnévnek örvend, de a nemzeti hovatartozás csak az adott termékre vonatkozik, egyáltalán nem ölt univerzális jelleget. A francia pezsgő hírnevét nem követi mondjuk a francia autóké, a kubai szivarét a kubai óráé és így tovább. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy nemzet neve, mint minőségi jelző, csak egyetlen áru értékét-hírnevét biztosíthatná (v.ö. fracia szépségipari termékek a Napoleon konyak mellett), de nem tudok még egy olyan univerzális nemzeti minőségjelzőt, mint a német. És Ön? *** Bútorvásárlásról még ezen a honlapon: Kanapé és vásárló
A német kanapék vonzereje a kiváló minőségükben rejlik, amelyet a vásárlók világszerte elismernek. A német gyártású termékek, így a kanapék is, a megbízhatóság és a tartósság szimbólumai. Az ilyen bútorok nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is kiemelkednek, ami különösen fontos a hosszú távú használat során. A német minőség fogalma univerzálisan elismert, és nem korlátozódik csupán egyetlen termékkategóriára, hanem számos iparágban megjelenik, így a vásárlók bizalommal fordulnak ezek felé a termékek felé.
Hogyan használják a német minőséget marketingfogásként?
A német minőség fogalma széles körben elterjedt marketingeszköz, amely bármely termék esetében alkalmazható, nemcsak a bútoriparban. A német gyártású termékek, mint például az autók vagy az órák, a kiváló minőség és megbízhatóság szinonimái. Ez a marketingfogás nemcsak a termékek vonzerejét növeli, hanem a vásárlók bizalmát is erősíti, hiszen a német minőség világszerte elismert és keresett. A cégek gyakran hangsúlyozzák a német eredetet, hogy kiemeljék termékeik értékét.
Milyen különbségek vannak a német és más nemzeti minőségjelzők között?
A német minőség univerzális jelzőként működik, amely számos iparágban alkalmazható, míg más nemzeti minőségjelzők általában egy-egy terméktípusra korlátozódnak. Például a svájci órák vagy a francia pezsgők esetében a minőségjelző csak az adott termékre vonatkozik, nem pedig az összes svájci vagy francia termékre. A német minőség ezzel szemben széles körben elismert, és bármely termékre alkalmazható, ami különösen vonzóvá teszi a vásárlók számára.
Miért fontos a német piacra szállító gyárak említése a marketingben?
A német piacra szállító gyárak említése a marketingben azért fontos, mert a német piac szigorú minőségi követelményeiről ismert. Az ilyen gyárak termékei, például a kanapék, megfelelnek ezeknek a követelményeknek, ami növeli a vásárlók bizalmát és a termék vonzerejét. A német piacra történő szállítás tehát a minőség garanciájaként szolgál, és erősíti a termékek presztízsét a nemzetközi piacon is.
Miért lehet a német minőség univerzális jelző?
A német minőség mint univerzális jelző azért lehet hatékony, mert a német termékek világszerte elismertek a megbízhatóságuk és tartósságuk miatt. Ez a minőségjelző nem korlátozódik egyetlen termékkategóriára, hanem számos iparágban alkalmazható. A vásárlók gyakran társítják a német eredetet a kiváló minőséggel, ami növeli a termékek presztízsét és vonzerejét. Ez a sokoldalúság különbözteti meg a német minőséget más nemzeti minőségjelzőktől.
Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezekből a sütikből a szükség szerint besorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik weboldalán történő futtatása előtt kötelező beszerzni a felhasználó hozzájárulását.
Gondoltam, hogy nem vagyok egyedül 🙂
Sziasztok
én is német ülőgarnitúra rajongó vagyok!
Üdv!