Fogorvosi keresőmarketing – szájsebészeti online marketing

Specializálódó keresőoptimalizálás?

fogorvosi SEO
Honlap fogorvosoknak, fogászati menedzsereknek

Honlap született, amely a saját küldetését ekképpen fogalmazza meg a fogorvosi online marketing, a fogorvosi keresőmarketing és SEO terén:

„A honlap küldetése – fogorvosi online marketing, SEO:
Segítséget nyújtunk azon egészségipari, jellemzően fogászati vállalkozásoknak, amelyek a piaci versenyben meg kívánják növelni online jelenlétük versenyképességét.
A Bognár Stúdió specialistaként elsősorban a Google szabályait követő és betartó SEO, azaz keresőoptimalizáló tevékenységet folytat, beleértve az organikus és a helyi találatok elemzését és menedzselését is.”

Az idézetből persze az is kiderül, hogy a Fogorvosi marketing elnevezésű honlap a saját tevékenységünket egyfajta specializált terepen mutatja föl.

Fogorvosi SEO – a versenyképesség online alapja

A fő kérdés persze az, hogy megvannak-e a specializálódás alapvető feltételei.

Az élet területéről egészen bizonyosan, hiszen vannak olyan sajátosságai a fogorvosi praxisoknak, amelyek különböznek más ágazatoktól, még az egészségügy más ágazataitól is.
Az ezekből a speciális nézőpontokból szerzett tapasztalatokat hatékonyan lehet felhasználni több orvosi honlap esetében is, így növelve a munka hatékonyságát.

A honlapon részletesen kifejtjük például a fogorvosi szakma – marketingben használatos kifejezéssel – teljesítményrését, a fogorvosi beavatkozáshoz kapcsolódó, szinte a lakosság teljességében jelen lévő, általános félelmet.

Fogászati konkurensek és pályatársak

A specializáció egyik fenyegető árnyéka az, hogy konkurenseket kiszolgálni nem feltétlenül etikus a SEO-s részéről. Ám aligha valószínű, hogy a debreceni polgár Győrbe akarna fogorvost választani mondjuk egy gyökérkezelés okán, a szegedi polgár sem utazik Zalaegerszegre vagy Székesfehérvárra egy ezer forinttal olcsóbb fogfehérítésért, fogkő eltávolításért, számára Pécs is messze van.
De a budapesti implantológus sem áll versenyben például egy gyermekfogászatra berendezkedett, szintén fővárosi szájsebésszel.

Fogorvosok, praxisok versenye

A fogászati versenyhelyzet nyilvánvaló. A Fogorvosi marketing honlapon bemutattuk azt az ábrát, amely mutatja, hogy a vírusjárvány lefutásával újra megnövekedett a weben a fogorvosok iránti keresések száma. Vagyis növekszik a kereslet – kérdés, kinél jelentkeznek a fogászati betegek! Ez a verseny lényege.

Fogorvosra keresések az elmúlt öt évben, a Google Trends ábráján
Fogorvosra keresések az elmúlt öt évben, a Google Trends ábráján

Az online marketingbe mélyen beágyazott SEO segítségével, a kínálati oldalon, az erre igényt tartó egészségipari vállalkozás jobb elérhetőségét lehet megoldani. Egyszerűbben: aki előrébb áll a keresőben, arra könnyebben rátalál a potenciális ügyfél.
A Fogorvosi SEO honlap megmutatja, hogy elemzéstől a hatékony online jelenlétig miben segíthet a SEO, a keresőoptimalizálás. És ebben a csoportban jelesül, két évtizedes tapasztalattal mit tehet a Bognár Stúdió.

Mi is az a versenyhelyzet?

A piaci versenyhelyzet azt jelenti, hogy egy adott piaci ágazatban több vállalkozás is jelen van, és mindegyik igyekszik megszerezni a piacrészének minél nagyobb részét. Az ilyen verseny során a vállalkozások árakat, minőséget, marketingtevékenységet és egyéb tényezőket manipulálnak annak érdekében, hogy a fogyasztók előnyére befolyásolják a piaci részesedésüket. A piaci versenyhelyzet tehát egy olyan helyzet, amelyben a vállalkozásoknak folyamatosan meg kell küzdeniük az ügyfelekért, azok elégedettségéért és a piaci részesedésért. A verseny eredményeként általában csökkennek az árak, javul a minőség, és növekszik az innováció a termékek és szolgáltatások terén.

Mi a fel nem ismert versenyhelyzet következménye?

A fel nem ismert versenyhelyzet az a helyzet, amikor egy vállalkozás vagy csoport úgy gondolja, hogy nincs verseny vagy alulbecsüli a versenytársakat. Ez a hozzáállás azonban súlyos következményekkel járhat, például:

  1. Teljesítményvesztés: Ha egy vállalkozás nem ismeri fel a versenyhelyzetét, akkor nincs olyan ösztönzője, hogy javítsa termékei vagy szolgáltatásai minőségét, versenyképességét. Ez vezethet a teljesítményvesztéshez, az ügyfelek elpártolásához és a piaci részesedés csökkenéséhez.
  2. Vevővesztés: Ha egy vállalkozás nem ismeri fel a versenytársakat, és nem tesz megfelelő intézkedéseket a versenyben való maradás érdekében, akkor könnyen elveszítheti a vevőit a jobban teljesítő, innovatívabb versenytársaknak. A piaci versenyhelyzetben való nem megfelelő részvétel vagy részvétel hiánya gyakran vezet az ügyfelek elégedetlenségéhez és az üzleti eredmények romlásához.
  3. Túlárazás: Ha egy vállalkozás úgy gondolja, hogy nincs verseny, akkor könnyen túlárazhatja termékeit vagy szolgáltatásait, mivel nem érzékeli a piaci árakat és a versenytársak árpolitikáját. Ez az ügyfelek elpártolásához és a piaci részesedés csökkenéséhez vezethet.

Összességében a fel nem ismert versenyhelyzet súlyos következményekkel járhat, és a vállalkozásoknak fontos felismerniük a versenytársaikat és azok erősségeit, gyengeségeit, hogy a piaci versenyhelyzetben előnyösebb pozíciót szerezzenek.

***

A piaci verseny két másik iparágban, részletes elemzésben, illetve további specializált területek:

Webseo világ 60 karakterben

Tovább a cím címkék ösvényén

Elemzések területei a SEO-ban - SEO, keresőoptimalizálás
SEO, keresőoptimalizálás – az új utakon végzett elemzések sokat segítenek

Eddig két – egymástól nagyon távol eső szolgáltatás (Így ajánlják magukat a fogorvosi praxisok; Duguláselhárítás: piaci verseny a köbön) és egy áru (Kanapé: áru kínálatának tipológiája a weben) keresőben (SERP) megjelenő címeit elemeztem.
Egyszerű módszertant alkalmaztam: a számítógépemet budapesti helyszínre állítottam és a téma keresőszavát írtam a keresőbe, nevezetesen a Google Chrome-ba.

Az első három oldal találatait elemeztem, beleértve az oldalankénti tíz organikus találatot, az elvileg, potenciálisan meglévő 7 Ads hirdetést és a Google Cégem (Business) találatait.
Olyan általános jellemzők után kutattam, amelyek hozzásegíthetnek a címsorok tartalmi tipizálásához.

SEO megoldások ellesése

Ez a SEO, a keresőoptimalizálás munka során támpontokat adhat, növeli a számba jöhető megoldások mennyiségét, a választékunkat, olyan megoldásokra mutathat, amire egyébként nem gondoltunk.
Eddigi tapasztalatom alapján azt mondhatom, a címsorok általában az alábbi gondolatkör valamelyikében, vagy akár egyszerre többen határozzák meg a kínált szolgáltatást vagy árut. Elmondják:

  • mit – fogászat; kanapé
  • mely specializált területen – fogorvosi SEO; implantológia; csatorna és cső kamerázás
  • hol – fogorvos 5. kerület; Budapest; Vác
  • milyen minőségben – német szakmai tapasztalat; trendi bútorok; prémium minőség
  • kik – tapasztalt fogorvosok
  • mennyiért – kedvező árak; ingyenes kiszállás; akciós kanapé
  • milyen előnyöket ígérve – garancia; azonnali kezelések, non-stop; akár két órán belül; bontás nélkül; ággyá nyitható, ágyneműtartós
  • a teljesítményrés kiküszöbölését biztosítva mit ígérnek – fájdalommentes fogászat

Nézzünk körül még néhány áu és szolgáltatás területén, találunk-e más logikai terepet vagy az eddigiektől eltérő, hatékony megfogalmazást ugyanarra a tartalomra!

Energetikai tanúsítvány

Az Energetikai tanúsítvány, lévén kötelező ezt a dokumentumot beszerezni épületek átadásánál, adás-vételénél, számos találatot produkál a web kínálati oldalán. A Google keresőben szó szerinti fogalom keresése esetén 249.000 szóösszetételes találatot kapunk. Vagyis idézőjelek között ütjük be a keresőbe: „energetikai tanúsítvány”.

Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítás
Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítás – sok neve van, de csak egy a hivatalos

Tudnunk kell, hogy ennél több találat is lehetséges, mert másképpen is szokták megfogalmazni ezt a dokumentum fajtát: például csak tanúsítványt írnak, mert a szövegkörnyezet tudatja, hogy mire is kell az a tanúsítvány vagy tanúsítás. De a rövidítés is megfigyelhető: az energetikai jelző helyett energia szerepel, így: energia tanúsítvány, vagy ugyanez egybe írva.
Példa egy konkrét title sorból:
Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítvány készítés olcsón

A keresés eredménye a fentebb már lajstromozott és leírt típusok mellett „újdonságként” hozza a problémafelvetés kategóriáját!
Energetikai tanúsítvány még ma – Adásvételhez, bérbeadáshoz

Ezzel a sorral azok konkrét módon történő megszólítása történik, akik adás-vételre, bérbeadásra készülnek.
Ez valódi marketing fogás: felvetjük a problémát és mindjárt megoldást is kínálunk rá, ami természetesen a mi szolgáltatásunk vagy árunk lesz.

Az energiatanúsítók találatai között az ismeretterjesztési szándék is felismerhető, amely rokon megoldása az előzőnek, bár hatékonyságát illetően vannak kétségeim, hiszen nem konkrét a megszólítottak köre.:
Energetikai tanúsítvány: Mire jó? Mikor kell csináltatni?

Autóbérlés, autókölcsönzés

Az autóbérlés, az autókölcsönzés témakörét böngészve felfigyelhetünk a green, a zöld, vagyis a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételének hangsúlyozására.
Koala Autorent – Rent green. | Autóbérlés, autókölcsönzés

Sűrítés a címsorokban

Tovább erősödött az a véleményem, hogy azokban a témákban, amelyekben éles a verseny, általában sűrítve jelennek meg a kulcsszavak, kulcskifejezések. Erre eredetileg a duguláselhárítás szó elemzésekor ébredtem rá és írtam le.
Most újabb példát mutathatok.

Ablakok redőnnyel
Ablakok redőnnyel – erős a verseny a piacon

Ablak szóra 19.100.000 szótalálatot mutat a Google kereső, s így nem csoda, hogy itt is sűrítve kapjuk a címsorokban a kulcsszavakat.
Például:
Ablak, ajtó, redőny | Pécsi Ablak – Pécs
Cégnév, helyszín megjelölése, három tevékenységi kör = 5 tartalmi, fogalmi, információs egység.

Viszont „szállodai textil” kifejezésre mindössze 879 találatot kapunk, itt lanyhább a verseny, folyósabb, hígabb a címsorok kulcsszavas telítettsége.
Példa:
Szállodáknak – OC szállodai textil

Ám akármilyen sűrű is egy-egy területen, iparágban a versenytársak és a kulcsszavak jelenléáte, a helyi sajátosságok figyelembe vételére nagy szükség van!

***

Témába vág:

Nem fog fájni: a teljesítményrés

Ön is fél a fogorvostól?

Virtuális online marketing kirándulást teszek, ezúttal Székesfehérvárra.
A virtuális bámészkodás közben – virtuálisan persze – megfájdul a fogam.
Fogorvost keresek.
Ráakadok a H&H Dental fogászatra a város centrumában. Mellette egy söröző, kéne inni egy kevéske bátorítót, mielőtt a fogorvosi honlapon a rendelőbe lépek.
Ittam – persze ezt is virtuálisan – mégsem merek még a rendelőbe lépni, inkább a honlap vendégkönyvét szemlélem, mit tapasztaltak akik előttem a valóságban itt jártak.

Nézem az első öt bejegyzést. Mindegyikben ott bújik valami, ami nagyon is ismerős. Nézzünk csak a sorok közé:

  1. „Mély félelmem a fogorvostól elmúlt.” /W
  2. „Bátran ajánlom mindenkinek, aki olyan majrés a fogorvossal szemben, mint én.” / P.A.
  3. „a hagyományos rettegést gyorsan felváltja egy otthonos komfortérzet” /M.A.
  4. „se a foghuzas se utana nem fajtak a fogak helyei” /A.Zs.
  5. „Nagyon félve mentem el a rendelőjükbe mert a fogászatról csak rossz élményem van sajnos” / K.M.

Lám, mielőtt beléptek volna elődeim a fogorvosi rendelőbe, mindegyikük félt, „majrézott”, sőt volt, aki kifejezetten rettegett, biztosra vették, hogy fájni fog.
Ugye ismerős helyzetkép: szinte valamennyien félünk a fogorvostól.

A marketing nyelvén fogalmazva ez a félelem a fogorvoslás úgynevezett teljesítményrése.
A teljesítményrés valamely tevékenység, szolgáltatás negatív szegmentuma.

Példák a teljesítményrésre

Ha jól emlékszem, akkor a Trout és Ries szerzőpáros valamelyik izgalmas marketing könyvében olvastam egy banki példát. Feltették, hogy a példa bank adja a legnagyobb kamatot. Nyilván oda fog özönleni a nép. Ezzel persze nincs vége a történetnek, nem ez a happy end.
Ugyanis ez hosszú sorokat s így sorban állást fog eredményezni. A bank marketing értelemben vett erőssége megszüli a gyengeségét is, vagy más megközelítésben itt lesz a pénzintézmény teljesítményrése.
A leleményes konkurencia ezen a résen át hatolhat be a piacra. Meghirdetheti: nálunk nincs sorállás!
Magyarországon hosszú évekkel ezelőtt ugyanígy támadt a METRO-ra Pécsett a később nyílt TESCO: nálunk mindig van szabad pénztár!

Rekettye Gábor professzor a Marketing a magyar kisvállalatoknak c. könyvében amerikai példát hoz: az USA-béli szerviz hirdetésében annyi szerepel, hogy csak azt az alkatrészt cseréljük, amelyiket kell! (Te jó ég, mit csinálhatnak ott a szervizek?)

Persze a magyar piac is termel szép példákat. A Koala Autorent autókölcsönző is jól ismeri konkurenseit. Ezt onnan tudjuk, hogy online marketing megjelenésében a másutt létező extra díjak meglepetésszerű bejelentésével kapcsolatban honlapján kijelenti:
„Nálunk nincs trükközés, nincs hanem, vagy de. Autóbérlésének teljes összegét a foglaláskor az árkalkulátorunk kiszámolja.”

Az Andevi Kft. a bizsuk, láncok, gyűrűk, gyöngyök piacának egyik teljesítményrését fedezi fel, amikor azokra a potenciális vásárlókra gondol, akik allergiától tartva nem vásárolnak termékeikből. Online marketing elemként ezt olvashatjuk honlapjukon:
„A fém alkatrészek túlnyomó többsége nikkelmentes illetve rhodium bevonatú, vagyis megbízhatóan antiallergének, ami a mai igényeknek, valamint a hatályos EU-s jogszabályoknak is eleget tesz.”
Vagyis az általuk forgalmazott bizsu esetén nem kell allergiától tartani.

De térjünk vissza a fogorvosi marketinghez!

Fogorvosi marketing

A fájdalomtól való félelemnek, mint teljesítményrésnek a kihasználása számos fogorvosi honlapon megjelenik, fájdalommentes kezelések, fájdalommentes rendelő és hasonló megjelölésekkel. Hogy ne fájjon, még az altatás illetve a bódítás alatti fogászat is megjelenik a keresők találatai között.
A „fájdalommentes fogászat” kifejezésre (így, idézőjelek között ütve a Google keresőjébe, hogy a pontos számot kaphassuk meg) a bejegyzés írásakor (2016.05.15-én) 8650 találatot kapunk. Egy olyan magyar középvárosban, mint Székesfehérvár 359 találat ígéri, hogy a fogorvosi székben nem fog fájni. Pécsett ez a szám csupán 4 (!), Budapesten pedig már 1030 találat közül válogathat a fogbeteg.

Tehát igazából nem paprika erős nóvum a székesfehérvári H&H Dental részéről, hogy fájdalommentességet ígér, és a bódítás alatti kezelés sem teljesen egyedi a kínálatukban, de ami igazán különlegessé teszi a honlapot a fogorvosi marketing szempontjából, az a félelem tudományos alaposságú bemutatása és a leküzdésének módjait ismertető oldala!
A teljesítményrést isten igazából ezzel az oldallal tömik be felettébb példamutatóan!
> A félelem és leküzdése
És akkor most már – virtuálisan legalábbis – be merek menni a rendelőbe!
Mármint a honlapon! 🙂

***

A témához kapcsolódó oldalak, bejegyzések: