A céges blog és a magánblog meghatározó, jól érzékelhető különbségeiről

Blogger, laptop, kávé - készül a blog.
Blog születik: blogger, laptop, kávé – ez mindenfajta bloghoz kell 🙂

Moderáció és blog

Ilyen még nem volt, de most már olyan blogom is van, amelyre a hozzászólásokat csak moderáció után „engedem föl” – írtam úgy tízenöt évvel ezelőtt. Mindaddig teljes nyitottság jellemezte a blogjaimat, azzal együtt persze, hogy a „gépi spammelők” ellen captchát  vetettem be, s a kézzel dolgozó viagra árusok, a politikai gyűlöletükről messze földön hírhedt „bloggerek” és a durva hangnemben csak kötözködni, „anyázni” akaró, ismert netvitézek IP-jét letiltottam. Ilyen a box, ilyen a blog. Nem voltak sokan, számuk egy kezemen megmutatható lehetett volna.

Aki meg akarja ismerni a web világát, annak szüksége is van a nyitottságra, hogy lássa azt a sokszínűséget, amely a weben előbukkan. Aki a maga véleményét nem csak kihirdetni akarja, hanem összemérni is mások gondolataival, az is jobban jár a nyitott blogjával.
Ám aki felelősséget érez a látogatói és a felvetett téma, továbbá a blog egészének egészsége iránt, annak védekeznie is kell!

Blog különbségek, finomságok

Nagy a különbség a személyes és a legalábbis részben üzleti célú blogok között.
A blogot író magánember és az üzleti információt nyújtó „üzletember” magatartásában, még ha ugyanazon bloggerről van is szó, kicsit más alapállást kíván meg a helyzet.

A személyes blogot olvasó mintegy csevegőpartneri szerepbe kerül a közlővel egyetemben, még ha a világ legkomolyabb dolgairól is beszélgetnek. Laza, könnyű vélemény, kicsit vaskosabb tréfa is belefér…

Az üzleti blogban eladó és potenciális vásárló találkozik

Ám ha a látogató ugyanaz az ember is(!), egy üzleti célú látogatás alkalmával ugyanazon blogger üzleti célú blogjában már más alapállással jelenik meg. Szerepe szerint ő ilyenkor (potenciális) ügyfél. Elvárja az udvariasságot, a korrekt, pontos tájékoztatást, figyelme középpontjában az áru vagy a szolgáltatás áll, így nem valószínű, hogy különösebben szerencsés volna vaskosabb tréfával, személyét érintő megjegyzéssel eltéríteni céljától. Persze nem kell őt „vigyázz állásban” fogadnunk, de ezekre a tényezőkre érdemes figyelemmel lennünk.
A blogger ilyenkor az „eladó” szerepébe kerül, akár akarja, akár nem.

Ebből következően az „üzleti célú” blogba beengedett terminátorok, viagra árusok és „anyázók” zavaró tényezőt jelentenek, s a blogger felelőssége ezeknek a megelőző vagy helyszíni kezelése.
Tehát nem arról van szó, hogy ellenvélemények nélküli állapotot hozzunk létre, hiszen a negatív megjegyzések cáfolata erős érv lehet, a korrekt, a személyes vádaskodásoktól mentes vita általában olvasottságot növel, hanem a szélsőségesen és kezelhetetlenül megjelenő negatív hangvételtől kell megvédenünk az olvasót, magunkat és a blogot.

Kérdés lehet, hogy vajon mi a különbség a vitázó és a kötözködő között?

A vitázó felvet egy kérdést, amellyel nem vagy nem teljesen ért egyet. Amikor erre válaszolunk, megcáfoljuk vagy elfogadjuk az érveit, akkor a vitázó az első esetben még mond érveket és nagyjából itt véget is ér a párbeszéd.
A kötözködő viszont a cáfolat után előhoz valami más témát, aztán megint mást, azaz tulajdonképpen folyamatosan „fogást keres”, mivel nem a téma egy adott kérdése érdekli, hanem a blogíró „legyőzése”. Úgy siklik az érvek mellett el, itt-ott „pontosítva” az álláspontját, ha kell (nem úgy értettem, nem azt mondtam), mint a kígyó. A kötözködő sohasem téved, neki mindig mindenben igaza van, „fölötte áll” a publikálónak. Egy zseni. Nos, a kötözködőt így ismerni fel.

***

A moderációról másutt:

A blog műfajáról és magáról a blogról:

GYIK:

Miért fontos a moderálás a blogokon?
A moderálás kulcsfontosságú a blogok egészségének megőrzéséhez. Segít kiszűrni a nem kívánt tartalmakat, mint például a spam, a sértő megjegyzések vagy a destruktív viták. A moderálás nem csupán a blog írójának, hanem az olvasók védelmét is szolgálja, hiszen megóvja őket a szélsőséges véleményektől és a személyeskedéstől. Az egészséges vita serkenti az olvasottságot, de fontos, hogy az érvek és ellenérvek konstruktívak maradjanak. Így a moderálás nem az ellenvélemények elhallgattatásáról szól, hanem a közösség minőségének fenntartásáról.
Hogyan különbözik a személyes blog az üzleti blogtól?
A személyes blogok általában kötetlenebb hangvételűek, ahol az író és az olvasó közötti kapcsolat inkább baráti jellegű. Az üzleti blogok ezzel szemben formálisabbak, mivel az olvasó gyakran potenciális ügyfélként jelenik meg. Az üzleti blog célja a termékek vagy szolgáltatások bemutatása, így az információk pontosak és udvariasak kell legyenek. Míg a személyes blogokban a humor és a személyes megjegyzések is helyet kapnak, az üzleti blogokban ezek kevésbé szerencsések.
Miért fontos a nyitottság a blogírásban?
A nyitottság lehetőséget ad a bloggernek és az olvasóknak, hogy különböző nézőpontokat ismerjenek meg. Ez gazdagítja a tartalmat és elősegíti a sokszínű párbeszédet. A nyitott blogok lehetőséget adnak a konstruktív vitákra, ahol az érvek és ellenérvek szabadon ütközhetnek. A nyitottság nem jelenti a moderálás hiányát; fontos, hogy a szélsőséges vagy destruktív hozzászólásokat kiszűrjük, de a különböző vélemények helyet kapjanak.
Hogyan kezeljük a kötözködő kommentelőket?
A kötözködők gyakran nem a téma iránt érdeklődnek, hanem a blog íróját próbálják legyőzni. Ők folyamatosan újabb és újabb témákat hoznak fel, elkerülve a valódi párbeszédet. Az ilyen kommentelők kezelése érdekében fontos a moderálás, hogy a blog közössége ne váljon mérgezővé. A kötözködők felismerése segít abban, hogy a vita konstruktív maradjon, és ne térjen el a blog eredeti céljától.
Mi a blogírás célja a különböző típusú blogok esetében?
A blogírás célja a blog típusától függően változik. A személyes blogok célja gyakran a személyes élmények megosztása és a kapcsolatteremtés az olvasókkal. Az üzleti blogok célja ezzel szemben a termékek vagy szolgáltatások népszerűsítése és az ügyfelek tájékoztatása. Mindkét esetben fontos a közönséggel való kapcsolattartás, de az üzleti blogok esetében a hangsúly a pontos és udvarias kommunikáción van, míg a személyes blogok inkább a közvetlen és személyes hangvételt részesítik előnyben.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

“A céges blog és a magánblog meghatározó, jól érzékelhető különbségeiről” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A kötözködők ellen szerintem az a legjobb módszer, hogy egyszerűen nem kell válaszolni nekik, nem kell felületet biztosítani amibe belekapaszkodhatnak. Nagyon sokszor belefutottam már ilyen emberekbe, kipróbáltam mindenféle módszert amivel ki lehet védeni a velük járó kellemetlenségeket, de igazából ez az 1 módszer vált be. Bár megjegyzem, néha igen nehéz megállni, hogy ne írjak választ, időnként pedig előfordul, hogy a már megírt választ törlöm küldés előtt. 🙂

  2. Kedves Harder, üdv!
    Igazad van!
    Az önuralmadat irigylem is egy kicsit, nekem nem mindig sikerül szó nélkül hagynom a lükeséget. Így aztán tovább bonyolítom helyzetet, szükségtelenül.

    Pedig elhatároztam, hogy Hobo alapján járok el:
    „Kalapot emelni /
    Nem ütni, szeretni!”

    Olykor nem könnyű!

Szólj hozzá!