Hogyan válasszunk SEO szolgáltatót?

A SEO segíti a kapcsolatokat
A SEO segíti a kapcsolatokat

Abban aligha lehet vita közöttünk, hogy a SEO, magyarán a keresőoptimalizálás, segíti a keresőkben történő előre haladást, s ezzel könnyebben elérhetővé teszi oldalainkat.
Bár megjegyzem, volt olyan időszak is, amikor a SEO-t már-már isteni hatalommal ruházták fel, s olyan is, amikor egyes guruk kijelentették: a SEO halott!

De ezekre az időszakokra borítsunk fátylat, s kezeljük fontos értékként az organikus találatok meglétét a keresők királyában, a Google találati tábláján.
Az elmúlt jó másfél évtizedben számos megkeresést kaptam keresőoptimalizálásra, így alkalmam adódik felmutatni néhány tipikus hibát, hogy végül kirajzolódjék: miképpen lehetne jól rendelni keresőoptimalizálást.

Gyakran megesik, hogy bárminemű támpont nélkül, tehát se a tervezett, se a már meglévő honlap célját, helyét el nem árulva, egy puszta, hanyag kérdés érkezik: mennyibe fájna egy honlap SEO-ja.
Nekem a kérdés szokott fájni!

Varázsló-e a SEO-s?

Ugyanis a kérdező azt gondolja, hogy a keresőre optimalizálás egy technikai trükk, amit bármikor, bármire lehet alkalmazni, s a kalapból előugrik a nyúl, ami az adott esetben a Google találati tábla (SERP; Search Engine Results Page) első helyét jelenti.
Vagyis célszerű a meglévő honlap elérését megadni, hozzátéve, hogy azzal a szájttal milyen célt igyekszünk elérni, s ha marketing ismeretekkel rendelkezünk, akkor a célcsoportot is érdemes meghatároznunk. Azaz leginkább kiknek szánjuk a termékünket, a szolgáltatásunkat, a gondolatainkat.

Éppen a mai napon olvashatjuk egy szakmai blogban (MOZ.com/blog), ahogy az esti, éjszakai fény ellenében használatos szemüvegek eladásakor megfigyelték, hogy a 35 év feletti nők hajlamosak leginkább vásárolni belőle, vagyis tenni az ártalom, a bántó fény ellen.
Ebből több minden következik: a szöveg stílusa, az árképzés stb.
A DriveSafe esettanulmány

Kettős munka a seo-zás

Az eredményes SEO nem csak a honlapon belüli technikai tevékenységet jelenti.
A honlapon belül az url; a főcím, a közcímek (h1-h6); a fényképek és azok aláírásai, alt meta tag-jei helyes alkalmazására kell ügyelni. Figyelni kell a gyors betöltésre, ugyanis ha nem azonnal töltődik be a honlap, akkor a látogató hess, máris eltűnik a környékünkről. És persze a biztonság is hihetetlenül fontos tényező.
Könnyen áttekinthető struktúra kell, hogy szolgálja a marketing célokat. Az azoknak megfelelő kulcsszava és kulcskifejezések alapvető fontosságúak.

A külső munka elsősorban a kapcsolatok kialakítására épül. Ugyanis kapcsolatok, linkek nélkül nem nagyon fognak a honlapunkra, blogunkra találni. A kapcsolatok szélesítéséhez jól használhatóak a közösségi média platformjai. (Facebook, Twitter, Tumblr, Linkedin …).

Persze a honlap életének nyomon követése is ide tartozik: analitikai eszközökre is szükségünk lesz. Google Search Console, Google Analytics, Helyi találatok… fiókokat kell kapcsolnunk a honlaphoz.

Hogyan rendeljünk SEO szolgáltatást?

Fentebb számos olyan szempontot felmutattam, ami a feladatot jobban körvonalazza a SEO szolgáltató számára.
Ám a kiválasztást a felkérésre kiszemelt szolgáltató referenciáinak ellenőrzésével érdemes kezdenünk! Ígérni bárki, bármit ígérhet, első helyet száz évre vagy bármi mást, de jobb, ha ellenőrizzük a korábbi munkákat!
Ha szerencsénk van, akkor a szolgáltató maga is a segítségünkre van. Nem csak a referenciái közreadásával, hanem annak meghatározásával, hogy milyen típusú megrendelőket vár.
Hadd mutassam meg példának a saját praxisomból, a Bognár Stúdió ez utóbbit így határozza meg a honlapja címoldalán:

„AKTUÁLIS AJÁNLATUNK
Most a SEO az a terület, ahol a prémium kategóriában közép-vállalkozás számára nyújthatunk – előzetes megbeszélések alapján – szolgáltatást.” 
Honlapkészítés, online marketing, keresőoptimalizálás, SEO

S ha választottunk, akkor kezdődhet a közös munka!

GYIK:

Miként segíti a SEO a weboldalunk láthatóságát?
A SEO, vagyis keresőoptimalizálás, javítja a weboldalunk helyezését a keresőmotorok találati listáján. A megfelelő technikák alkalmazásával, mint például a kulcsszavak optimalizálása és a weboldal struktúrájának fejlesztése, könnyebben elérhetjük célcsoportunkat, így növelve az organikus forgalmat. Fontos, hogy a SEO nem csupán technikai trükkök összessége, hanem egy átfogó stratégiai megközelítés is.
Milyen hibákat érdemes elkerülni SEO szolgáltatás megrendelésekor?
Gyakori hiba, hogy a megrendelők nem adják meg a honlap célját vagy a célcsoportot, ami megnehezíti a SEO szolgáltató munkáját. Fontos, hogy a megfelelő információk birtokában válasszunk szolgáltatót, és ne csak az ár alapján döntsünk. A referenciák ellenőrzése is elengedhetetlen, hiszen a múltbeli teljesítmény sokat elárul a szolgáltató képességeiről.
Milyen tényezők befolyásolják a SEO hatékonyságát?
A SEO hatékonyságát számos tényező befolyásolja, beleértve a weboldal technikai aspektusait, mint az URL struktúra, a címkék és a képek optimalizálása. Ezen kívül a honlap betöltési sebessége és biztonsága is kulcsfontosságú. A külső linkek és a közösségi média jelenlét szintén hozzájárul a sikerhez, mivel ezek segítik a honlap láthatóságát és hitelességét.
Hogyan válasszunk megfelelő SEO szolgáltatót?
A megfelelő SEO szolgáltató kiválasztásához először is érdemes ellenőrizni a referenciáikat és a korábbi munkáikat. Fontos, hogy a szolgáltató tisztában legyen a célcsoportunkkal és a honlapunk céljával. Az ajánlatok összehasonlítása során ne csak az árakat vegyük figyelembe, hanem a szolgáltatások minőségét és a szakmai tapasztalatokat is.
Milyen eszközökre van szükség a SEO nyomon követéséhez?
A SEO hatékonyságának nyomon követéséhez elengedhetetlen analitikai eszközök használata. A Google Search Console és a Google Analytics segítenek a látogatói adatok és a honlap teljesítményének elemzésében. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a SEO stratégiánk eredményeit és szükség esetén módosításokat végezzünk.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!