SEO, keresőoptimalizálás: konkurenciaharc tisztességes és nem korrekt eszközökkel

Amikor hamis a SEO, a keresőoptimalizálás ajánlata

Úgy 10-15 évvel ezelőtt így kezdtem egy SEO-val foglalkozó bejegyzésemet, a tisztességtelen konkurenciaharc ellen:

Kéretlen levélben küldve ezzel a képpel érvvel az ügyfeleimnél egy SEO-val foglalkozó cég:

SEO, keresőoptimalizálás: szabálytalan konkurenciaharc tábla
Mintha bármilyen kulcsszóra, kulcskifejezésre elől lehetne állni

A képet akár hatékonynak is nevezhetnénk, de a Google logója félrevezető. Azt súgja, mintha maga a Google fordulna a cégekhez kéretlen levélben és ígérné meg sok száz, esetleg sok ezer – ugyanazon iparágban, szolgáltatói szegmentumban működő – cégnek, hogy mind-mind benne lesz az első ötben!

Persze az is elgondolkoztató, hogy így vakon beígéri valaki, hogy mondjuk az autó szóra bevisz valakit az első öt találat közé?! Hogyan lehet ilyesmit ígérni bármilyen szóra, kifejezésre elemző munka nélkül? Hogy nem szakad le a Google kék ege ilyenkor?

Tapasztalati SEO

A tapasztalatok szerint egyre több cég hivatkozik SEO, keresőmarketing, keresőoptimalizálás szolgáltatásának hirdetése során a Google-ra, mint partnerére, de azért az mégiscsak meghökkentő, hogy a Google logóját is használja boldog-boldogtalan.
De eleve a SEO szolgáltatás meghirdetése is inkább divatcikk, mint elmélyült ismereteken és gyakorlaton alapuló hatékony munka.

Változnak a keresőmarketing-idők

A tíz évvel ezelőtti viszonyok nem kicsiny része ma már elavult szemléletet jelent. Akkor még nem volt ennyire szegmentált a keresőtábla az eredmények szempontjából (területenként; mobil vagy asztali megjelenés különbségei szerint; helyi találatokban stb.).
De a lényeg aligha változott. A tartalom fontossága, eredetisége; az internetes beágyazottság; a szakértőként való elismertség – és ezekből következően a linkek ereje.

És a hamis, simlis, teljesíthetetlen ígéretek ma sem korrekt eszközei a konkurenciaharcnak.

Mindenesetre jómagam maradok a megszokott önreklámnál: nyilvános referenciák, folyamatos információnyújtás, a cégadatok és szervezeti tagságok közzététele, jelenlét a közösségi hálózatokban, gondolatkisérletek a szakmai blogomban, semmi kéretlen levél-özön indítás, viszont lehetnek Ads (régen AdWords) hirdetések az MSA-módszer szerint.

***

Kapcsolódó bejegyzések:

GYIK:

Miként befolyásolja a Google logó használata a SEO szolgáltatások hitelességét?
A Google logójának használata a SEO szolgáltatások hirdetésében gyakran félrevezető, mivel azt sugallja, hogy a Google hivatalosan támogatja az adott céget. Ez a gyakorlat azonban nem tükrözi a valóságot, hiszen a Google nem garantálja a helyezéseket, és a logó használata inkább a cég hitelességét kérdőjelezi meg. A potenciális ügyfeleknek érdemes körültekintően mérlegelniük az ilyen ajánlatokat.
Mik a legfontosabb tényezők a keresőoptimalizálás során?
A keresőoptimalizálás sikeréhez elengedhetetlen a tartalom minősége és eredetisége, az internetes beágyazottság, valamint a szakértői elismertség. Ezen tényezők mellett a linkek ereje is kulcsszerepet játszik. A tartalmak relevanciája és a felhasználói élmény javítása szintén hozzájárul a jobb helyezések eléréséhez a keresőkben.
Miért elavult a régi SEO szemlélet?
A régi SEO szemlélet elavult, mert a keresőoptimalizálás folyamatai és a felhasználói igények jelentősen megváltoztak az utóbbi években. Ma már a keresési eredmények szegmentáltabbak, figyelembe véve a mobil és asztali megjelenéseket, valamint a helyi találatokat. A modern SEO stratégiákhoz alkalmazkodni kell az új trendekhez és technológiákhoz.
Milyen eszközöket érdemes használni a tisztességes konkurenciaharcban?
A tisztességes konkurenciaharc során a nyilvános referenciák, folyamatos információnyújtás és a cégadatok közzététele elengedhetetlen. Fontos a közösségi hálózatok aktív használata és a szakmai blogok írása is, amelyek segítenek a szakértői elismertség megszerzésében. A kéretlen levelek küldése helyett érdemes inkább célzott hirdetéseket alkalmazni.
Mik a hamis SEO ígéretek következményei?
A hamis SEO ígéretek, mint például a garantált helyezések, nemcsak etikátlanok, hanem hosszú távon károsak is. Az ilyen ígéretek csalódást okozhatnak az ügyfeleknek, és ronthatják a cég hírnevét. A tisztességes SEO stratégiák helyett a hamis ígéretek használata végül a versenyelőny elvesztéséhez vezethet.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

“SEO, keresőoptimalizálás: konkurenciaharc tisztességes és nem korrekt eszközökkel” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Én is nap mint nap kapok ajánlatokat, hívatlan telefonokat, elegánsan előkészített szerződéseket. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért többször azon kapom magamat, hogy ezen az oldalon barangolok!

Szólj hozzá!