Keresés az interneten: találás vagy találtatás

Találás az interneten GPS segítségével

Találás és találtatás dialektikus párt alkot. A weben a két fogalom kézenfogva jár. Keressünk rájuk fogalmilag közelebbről.

A keresés optimalizált folyamat, keresőoptimalizálás néven is fut az interneten. A GPS kicsit más, de a lényeg ugyanaz – megtalálni valamit.

Mobiltelefonom GPS-sét ismeretlen helyeken szoktam bekapcsolni, és ez a művelet a klasszikus keresés-(rá)találás filozófiai kérdésére ad egyszerű és világos példát. A cselekvés, a valaminek a megkeresése tőlem indul, tudatosan tervezett, és a cselekvés végpontján azt kapom, amiért a cselekvést elindítottam. Persze történhetnek „kilengések”.

GPS és félrevezetés

Budapest belváros, a járdán kékvérű nők és kékvérű ebek, jól manikűrözött teremtményei a nagyvárosnak. Az okostelefon szépen mondja, ráadásul ingyen és magyarul, merre is tartunk.

Nagykörút. A készülék hirtelen megmakacsolja magát, talán a külső hőmérséklet teszi, arra biztat, hogy forduljak meg. Nem teszem, mert kivételesen magam is tudom, hogy jó az irány. Nincs is út a visszaforduláshoz. A telefon programja nem számolja újra az útvonalat, tehát ő is tudja, hogy jó felé megyünk. Lelke lett, vagy mi történhetett? Ha hallgatok rá, akkor vagy karambolozok, vagy máshová jutok, mint ahová menni igyekeztem.

Találás és találtatás

Az interneten egyre többször találkozhatunk a találás helyett a rátaláltatás kísérleteivel. De nem véletlen formában, műszaki hibaként (?), ahogy a telóm navigációja tette volna a Nagykörúton velem. Hanem tudatos félrevezetésként, ha úgy tetszik, megvezetésként…

A honlapok, a blogok, a minden rendű-rangú online kiadványok, benne a Facebook és a Google is, egyre inkább a találás mellett (?), helyett (?) a rátaláltatást is kínálják. Minél több a hirdetés, a nyereménnyel kecsegtető link és utalás, a primer érzékek (szexuális inger, na) megpöckölése – annál jobban sérül a keresés-találás gondolati pár.

Félrevezeti-e az embereket a keresőoptimalizálás?

Egyesek szerint még a SEO is „becsapás”, hiszen az információk természetesnek gondolt rendjét borítja fel. Vagyis a keresés során azok honlapjait részesíti előnybe, akik pénzt áldoztak a SEO, a keresőoptimalizálás megvalósítására, rendszerbe állítására.

De akkor mit mondjunk a keresők hirdetéseire? Pénzért akár a legrosszabbul megalkotott honlap, blog is élvonalbelivé lesz! Pénzért kikerülhető a teljes keresési filozófia, vagyis az üzleti érdek túlmutat azon?

Mesterséges intelligencia és keresési jövő

Mindenesetre jómagam úgy látom – a találtatás, vagyis a nem tudatosan, célirányosan kívánt „eredmény” elérése egyre markánsabban lesz egyik jellemzője az internetnek.

Persze most, 2025-ben már a keresés is másmilyen, mint korábban volt. A mesterséges intelligencia másként adja a válaszokat. De a filozófia lényegében marad! A találás és találtatás viszonya, az ütközésükből fakadó lehetőségek még mindig az emberi értelem és érzelem közötti határt feszegetik.

Bár ezekhez a kérdésekhez még nem találták fel a GPS-t, amely helyes (?) irányba terelhetné gondolatainkat, az interneten kereső emberként jó, ha legalább a kérdésekkel tisztába vagyunk!

Végső gondolatok

Az internetes keresés világa nemcsak technológiai kérdés, hanem etikai és filozófiai kihívás is. Miként őrizhetjük meg a tudatos keresés értékét a találtatás csábításai közepette? Hogyan képes az ember eligazodni egyre bonyolultabb digitális térben? Ezekre a kérdésekre a válaszok nem biztos, hogy egyszerűek, de talán maga a keresés folyamata segít, hogy eljussunk hozzájuk.

***

Témába vág:

***

P.S.
A GPS működésére erősen hatnak a napkitörések, s meglehet, az általam tapasztalt okostelefonos „félrevezetés” is ilyen eseményből adódott.

GYIK:

Mi a különbség a találás és a találtatás között az interneten?
A találás és találtatás az interneten két különböző, de összefonódó folyamat. A találás során a felhasználó tudatosan keres információt, míg a találtatás esetében az információ szinte véletlenszerűen kerül a felhasználó elé. A találtatás gyakran a keresőoptimalizálás és hirdetések eredménye, ahol a tartalom készítői aktívan befolyásolják, hogy a felhasználók mit találnak meg. Ez a kettősség az internetes keresés etikai és filozófiai kérdéseit is felveti, hiszen a tudatos keresés értéke könnyen háttérbe szorulhat a találtatás csábításai miatt.
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás a keresési eredményeket?
A keresőoptimalizálás (SEO) célja, hogy egy weboldal előkelőbb helyre kerüljön a keresési eredmények között. Ezáltal a felhasználók nagyobb valószínűséggel találják meg az adott oldalt. Bár a SEO segíthet a releváns tartalmak kiemelésében, sokan kritizálják, mert az információk természetes rendjét megzavarhatja. A SEO-ra költött pénz lehetővé teszi, hogy akár kevésbé releváns vagy rosszul megalkotott oldalak is előtérbe kerüljenek, ami torzíthatja a keresési élményt.
Milyen etikai kérdéseket vet fel az internetes keresés?
Az internetes keresés nem csupán technológiai, hanem etikai kihívásokat is hordoz. Az egyik fő kérdés, hogyan őrizhetjük meg a tudatos keresés értékét a találtatás csábításai közepette. A keresőoptimalizálás és a hirdetések gyakran befolyásolják, hogy mit találunk meg, ami felveti a manipuláció lehetőségét. Az etikai dilemma abban rejlik, hogy az információk természetes rendje helyett a fizetett tartalmak kerülhetnek előtérbe, ami torzíthatja a felhasználók tájékozódását.
Milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a keresés jövőjében?
A mesterséges intelligencia (MI) jelentős hatással van a keresés jövőjére, mivel képes a felhasználói igényekhez igazított válaszokat adni. Az MI technológiák fejlesztése révén a keresési folyamatok személyre szabottabbá válnak, ami megkönnyíti az információk gyors és pontos elérését. Ugyanakkor az MI által generált találatok újabb etikai kérdéseket vetnek fel, például a keresési eredmények manipulációjának veszélyét, ami a felhasználói bizalom csökkenéséhez vezethet.
Miért fontos a tudatos keresés az interneten?
A tudatos keresés az interneten azért fontos, mert segít megőrizni az információk hitelességét és relevanciáját. A felhasználók tudatos keresési szokásai hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak a fizetett vagy manipulált tartalmak kerüljenek előtérbe. A tudatos keresés lehetővé teszi, hogy a felhasználók kritikus szemlélettel közelítsenek az információkhoz, és elkerüljék a félrevezető tartalmak csapdáit. Ez különösen fontos a digitális tér komplexitása miatt, ahol az információk gyorsan változnak.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!