
Elemzések tapasztalata az elmúlt években
Az előző években számos elemzésben vizsgáltam a Google Cégprofil (GCP) – korábban Google Cégem, Business – felhasználásának módjait, előnyeit, hiányosságait.
Egyebek mellett olyan megállapításokat tettem a tapasztalat alapján, hogy sok helyütt csak „díszként”, kötelező elemként tekintenek rá, a vezetők munkájába nem épül be. Sőt, válasz nélkül maradnak a bejegyzések, amivel tulajdonképpen hűtik a pozitív vélemények hőfokát és forróbbá teszik a negatív észrevételek hatását.
Megfigyeltem például, hogy az egészségügyben az állami-önkormányzati intézmények vagy nem használják, vagy nem figyelnek a Google Cégprofil bejegyzéseire, nem vonják le a vezetők a tapasztalatokat és nem hasznosítják a további munka során.
Egyes részlegek dolgozóit – olykor név szerint is – súlyosnál súlyosabb, akár trágárságba torkolló kritika ért – de a cég, az eü.-intézmény részéről nem kaptak segítséget a munkavállaló orvosok, nővérek, szakalkalmazottak.
A magánszférában, ahol verseny van, egészen más helyzetkép uralkodott. A páciensek észrevételeire válaszoltak, az igaztalan támadásokat semlegesítették a nyilvánosságban, az alaposnak látszó kritikákat megköszönték és a javítás igéretével tették a megfelelő polcra a választ.
A cikk végén ezekről a kutatásaimról linkeket teszek közzé.
2025-re a visszajelzések igénye, benne a Google Cégprofil értéke alaposan megváltozott
Ma az állami egészségügy egyes területein azt tapasztaljuk, hogy az internetes felületeken a vizsgálatok, beavatkozások után kérdőív érkezik, amelyben véleményt nyílváníthat a beteg. Megnőtt az információ iránti szomj!
A szolgáltatók ugyanezt teszik: kíváncsiak a felhasználók véleményére a szolgáltatásukkal kapcsolatban. Vagy telefonos lekérdezéssel vagy kérdőíves megkereséssel bombáznak.
A Google Cégprofil is virágkorát éli
Az egyik bank ügyintézője előtt a bankfiókban ez a tábla hívja fel az ügyfél figyelmét arra, a vezetők igénylik a fiók munkájáról a visszajelzést. (Hogy ezt nem reklám célból tettem ide, azt az adott bankhoz tett bejegyzésem bizonyítja. De itt most nem a saját ügyfélként szerzett, nem túl hízelgő tapasztalat a vizsgálandó terület.)

De a virágkor már az utcai plakátok világában is virágzik. Íme, egy pécsi utcai plakát, amely a Google Cégprofil felületén kapott csillagok minőségével érvvel! Ha lett volna rajtam kalap, amikor megláttam, megemeltem volna!

A Google Cégprofil stratégiai szerepe a látogatószám és a bevétel növelésében
A rendelkezésre álló adatok elemzése egyértelműen alátámasztja, hogy a GCP nem csupán egy digitális névjegykártya, hanem a lokális marketing legfontosabb, aktív eszköze.
(A számszerű adatok kigyűjtéséhez a Gemini Deep Research segítségét vettem igénybe.)
A statisztikák szerint egy átlagos helyi vállalkozás havi 1260 megtekintést kap a GCP-n keresztül és a teljesen kitöltött, igazolt profilok akár 4-szer több weboldal látogatást, 12%-kal több hívást és 10%-kal több útvonalkérést generálnak, mint a hiányos listázások
A rendszeres posztok és a vélemények professzionális kezelése, közvetlen és mérhető forgalomnövekedéshez vezet. Ennek fényében a GCP megfelelő karbantartása és optimalizálása ma már nem opció, hanem a helyi versenyben való túlélés és növekedés kulcsfontosságú feltétele.
Mi is az a Google Cégprofil?
A Google Cégprofil (korábbi nevén Google My Business) egy ingyenes eszköz, amelyet a Google hozott létre a vállalkozások számára, hogy online jelenlétüket menedzselhessék a Google Keresőben és Térképen. A platform lehetővé teszi a cégek számára, hogy kulcsfontosságú információkat osszanak meg a potenciális ügyfelekkel, mint például a pontos cím, a nyitvatartási idő, a telefonszám és a weboldal címe. A GCP emellett interaktív felületet is biztosít, ahol a vállalkozások posztolhatnak friss híreket, akciókat és eseményeket, valamint gyűjthetnek és kezelhetnek ügyfélvéleményeket . Fontos kiemelni, hogy a GCP csak azok számára érhető el, akik fizikai üzlethelyiséggel rendelkeznek, vagy személyesen nyújtanak szolgáltatást ügyfeleiknek. Az online-only vállalkozások számára a Google más hirdetési megoldásokat javasol, mint például a Smart kampányokat.
A lokális keresési ökoszisztéma horgonya
A Google Cégprofil a helyi keresőoptimalizálás (Local SEO) sarokköve. A fogyasztói magatartás statisztikái egyértelműen bizonyítják a helyi keresések óriási jelentőségét: a Google-keresések 46%-a lokális szándékot tartalmaz és a felhasználók 97%-a online keresőhöz fordul, amikor egy helyi vállalkozást szeretne találni. Ezen a ponton lép be a GCP a képbe, amely a kereső és a térkép kulcsfontosságú elemeként szolgál a vásárlói döntéshozatali folyamatban. Amikor egy felhasználó egy „közelemben” („near me”) vagy „a városomban” típusú keresést indít, a Google Cégprofil adja a legközvetlenebb és leginkább releváns találatokat, ezzel a vásárlási folyamat kritikus szakaszában szolgálva információval a felhasználók számára.
A helyi rangsorolás három pillére: Relevancia, Távolság, Ismertség
- Relevancia (Relevance): Ez a tényező azt méri, hogy a vállalkozás profilja mennyire felel meg a felhasználó keresési szándékának. Egy jól optimalizált profil, amelyben a fő- és másodlagos kategóriák, a leírás és a posztok kulcsszavai illeszkednek a keresett termékre vagy szolgáltatásra, sokkal relevánsabbnak tűnik a Google számára.
- Távolság (Proximity): A távolság a legnyilvánvalóbb faktor, amely a vállalkozás fizikai távolságát méri a keresést végző felhasználóhoz képest . A Google kimutatása szerint a helyi keresők 72%-a olyan üzletet választ, amely legfeljebb 8 kilométerre van tőle. Ennek megfelelően a GCP-ben megadott pontos cím és szolgáltatási terület meghatározása alapvető.
- Ismertség (Prominence): Ez a faktor azt jelzi, hogy a vállalkozás mennyire ismert és megbízható a Google szemében. Ezt a hírnevet a Google olyan jelek alapján ítéli meg, mint a profilra érkező vélemények száma és átlagos csillagbesorolása, a hivatkozások (backlinkek) és a Google-on kívüli említések (ún. citációk).
A három rangsorolási faktor nem elszigetelten működik, hanem szinergiát alkot. Egy gondosan optimalizált profil, amely releváns tartalmat és sok pozitív visszajelzést tartalmaz, megnöveli az ismertséget, ami jobb rangsoroláshoz vezet. A jobb helyezés pedig több megtekintést, hívást és látogatót generál, ezáltal újabb vélemények megszerzésének lehetőségét teremti meg.
A GCP aktív kezelése tehát egy öngerjesztő folyamatot indít el, amely folyamatosan erősíti a vállalkozás digitális pozícióját. A Google Cégprofil optimalizációjával a vállalkozások leküzdhetik a puszta távolság korlátját; egy felhasználó, aki a „legjobb” vagy „legmegbízhatóbb” kulcsszavakra keres, sokkal nagyobb valószínűséggel választ egy kiváló értékelésekkel és részletes profillal rendelkező céget, mint egy közelebbi, de ismeretlen versenytársat.
Korábbi elemzésekből:
- Cégvezetés nélkül a weben védtelenek a dolgozók
- Vállalkozás profil: párbeszéd az ügyféllel – lehangoló
- Kritika helyi üzletekről és profit
- Az egészségügy intézményei és a népítélet
Elolvasásra ajánlom:
- SEO és a Google Cégem
- Tudd, hogy mit jelent: vélemények kezelése
- Tudd, hogy mit jelent: helyi seo
- Globális és lokális keresőoptimalizálás
GYIK:

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.



