Nyár, oroszok, konkurencia – láttam a konkurenciát

A konkurencia

A konkurencia mindenütt ott van.
Itt a konkurencia

A konkurencia, lám, bármikor, bárhol megjelenhet. Nekem nem csak rémálmaimban jelent meg, hanem a pécsi Árkádban is, ott és akkor, amikor napszemüveg vásárlás közben ott jártam. Éppen a mozgólépcsőn suhantam a földszintről fölfelé, amikor megjelent előttem a Konkurencia.

Én már hozzászoktam, hogy a konkurencia mindig körülöttem ólálkodik, hol előttem, hol mögöttem, de arra nem számítottam, hogy már fölöttem is megjelent.
S bár a Konkurencia eladói éppen nem voltak túl elfoglaltak, és az elnevezés marketing szempontból jó, kifejezetten szellemes, azért a konkurencia testközeli megjelenése nem dobott föl.

Vision Express

Így aztán rossz érzésekkel léptem a Vision Express üzletébe.
A rossz előjel után aligha csoda, hogy a vállalási határidőt nem nevezhettem expressznek. Sőt, a tényleges teljesítést még meg is toldották egy plusz nappal. Felajánlottak egy kis kompenzációt, tisztító kendőt és egy tisztító sprayt, és egy dobozhoz irányítottak, hogy válasszak tokot is.
Választottam.
Ekkor közölték velem, hogy jaj, elnéztük, abból a dobozból nem választhatok, és a kezembe nyomtak egy rondaságot – ez jár nekem. Ezt én nem kértem, hanem kifizettem a választott szemüvegtokot és – és eszembe jutott: szerencsére nem csak nekem van konkurenciám!

Az oroszok már a Googleban vannak

Keresőoptimalizálás blog keresőszóra cirill betük
Ezt kapjuk, ha keresőoptimalizálás blogot keresünk a google.hu alatt

Egy kis keresés, egy kis keresőoptimalizálás.
Őszintén szólva a magyar Googleban cirill betűs konkurensre nem számítottam. Hogy a nemzetközileg használatos szavak terepéről a Google keresője már kiszorította a magyar találatokat, arról a megfigyelésemről már írtam bejegyzést.

A keresőoptimalizálás számai avagy 1-ről 2-re

Keresőoptimalizálási riadó: nemzetközi szavak a keresőben

De ez itt más egy kicsit.
Nem is tudom, mi magyarok, ha cirill betűt látunk, miért is azt kiáltjuk, hogy az oroszok már a spájzban vannak! És most már hozzátehetjük: a Googleban is.

A mi lelkünk a sör?

Marketing sör
Pécs lelke a sör?

Amikor a marketingesek túl sok sört isznak, könnyen előfordulhat, hogy valami egészen elképesztő marhaság jusson az eszükbe. Lám, még a víztorony magasában is ott virít egy nagyszerű marketinges sörparti emléke egy ragyogó mondatba sűrítve:
Magyarország első sörfőzdéje, Pécs lelke!
Janus Pannonius egykori székhelye, Európa 2010-es Kulturális Fővárosa csupán csak csont Pécs lelke, a sör körül. Ha ezt Zsolnay, a híres gyár alapítója megélhette volna, nyilván elkészítette volna aranyozott eozinból a lélek korsóját is.
Persze minek is beszélek annyit, mintha magam is marketing mennyiségű sört ittam volna. Legyen elég annyi: munka közben óvatosabban az alkohollal!

***

Más nyár, más marketing, más észrevételek:

MARKETING: KINEK A FEJÉVEL GONDOLKOZZUNK?

GYIK:

Milyen tapasztalatokat szerzett a konkurenciával kapcsolatban a szerző?
A szerző tapasztalata szerint a konkurencia mindig jelen van, és nemcsak álmaiban, hanem a valóságban is, például a pécsi Árkádban. A Vision Express üzletében való vásárlás során a rossz előjelek és a várakozási idő miatt csalódott volt, mivel a szolgáltatás nem felelt meg az elvárásainak.
Miért keltett meglepetést a cirill betűs konkurencia megjelenése a Google keresőjében?
A cirill betűs konkurencia megjelenése a Google keresőjében meglepte a szerzőt, mivel nem számított arra, hogy a nemzetközileg használt szavakat felváltják a magyar találatok. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a magyar piacon is egyre inkább teret nyernek a külföldi, különösen az orosz cégek.
Milyen marketinges megfigyeléseket tett a szerző a pécsi sörfőzdével kapcsolatban?
A szerző megjegyzi, hogy a pécsi sörfőzde marketingje néha túlzó, és a sör köré épített imázs nem mindig tükrözi a valóságot. A víztoronynál található hirdetés is inkább a marketingesek kreativitásának eredménye, mintsem a város valódi értékeinek megjelenítése.
Hogyan befolyásolja a sörfogyasztás a marketingesek döntéseit?
A szerző szerint a marketingesek sörfogyasztása befolyásolhatja a döntéseiket, mivel a túlzott alkoholfogyasztás kreatív, de néha értelmetlen ötletekhez vezethet. Ez figyelmeztetés arra, hogy a munka során érdemes óvatosan bánni az alkohollal, hogy elkerüljük a nem kívánt következményeket.
Milyen tanulságokat vonhatunk le a cikk alapján a konkurenciával kapcsolatban?
A cikk alapján a konkurenciával való versengés elkerülhetetlen, és a cégeknek folyamatosan figyelniük kell a piaci trendeket, hogy lépést tartsanak. A szerző tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlói élmény javítása érdekében fontos a minőségi szolgáltatás nyújtása és a konkurencia megismerése.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

“Nyár, oroszok, konkurencia – láttam a konkurenciát” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Látom a blogger nyitott szemmel jár!
    A konkurenciáról és a versenyről jut eszembe a pécsi Citrom utcában az egyik kocsma kirakatában a következő feliratot láttam:
    Beszélj kedvesen a pultossal, mert a munkaerő hiány miatt kevesebb pultos van, mint vendég!
    Szép világ jön! Fogjuk még operálni magunkat!

  2. De ugye nem a Soros írja a magyar Googleba cirill betükkel, hogy index? 😀
    Lassan megfejtjük itt közösen az internet rejtélyeit, mint az angolok az Enigma titkát.
    De annak logikáját még mindig nem értem, hogy a magyar Google-on a keresőoptimalizálás blog kifejezésre miért ajánlja a keresőkirály az index szót, méghozzá cirill betűkkel!

  3. ez valóban különös. ha az index ebben a témában releváns forrás lenne és ha rengeteg cirill klaviatúrás érdeklődő gépelné be, akkor még csak-csak. így viszont valószínűleg programhiba

Szólj hozzá!