A címsor tagekről a keresőoptimalizálás során

A content SEO és a szöveg

Ma már széles körben elfogadottá vált, hogy a keresőoptimalizálás (SEO) legfontosabb elemének a minőségi oldalakat tekintjük. Egyesek ezt content seo-nak mondják és azonosítják is a SEO teljességével (ami azért persze túlzás).

Ám ebből a tényből következően érdemes a figyelmünket az online marketing statisztikákon, a ROI-on és mindennemű analitikán és számítástechnikai megoldáson túl a honlapok szövegére illetve a szövegek logikájára vetnünk. Hiszen a tartalmi építkezés alapja általában mégiscsak a szöveg.
(Nyilván nem értem ide például a vlogokat, a fotóblogokat – ahol más formanyelven nyilvánul meg az emberi logika).

És ekkor el is érkezünk a honlap, a blog felépítéséhez, egy-egy oldal vagy bejegyzés logikájához, struktúrájához.
A struktúra építésének egyik fontos eleme a címsor tagek világa (heading 1-6).
Sok olyan honlappal találkozom, amelyben nem használnak címsor tageket, pedig a h1 és h2 meglétére a google és más robotok is figyelnek.

Ám ami ennél is fontosabb, az olvasó figyelmét jobban megragadja egy-egy strukturált írás, jobban, mint amikor egy hosszú, tömör betűhalmaz ijeszt rá és készteti menekülésre. Vagyis indirekt módon is visszahat a SEO-ra (a keresőoptimalizálásra), a keresőtáblán (SERP-ben) elfoglalt helyezésre a jól strukturált oldal, hiszen az azon eltöltött idő is növekszik és csökken a visszafordulási gyakoriság.

Példa a címsor tagek használatára

Tételezzük föl, hogy egy ebédről akarunk beszámolni. (Nagyon sok bejegyzés egyetlen h1 taggel, amely a címre esik, elintézné az ügyet, egyetlen tömör, esetleg egy-egy üres sor bevetésével meg-megszakított szöveggel. Ez lehet indokolt is, de mi most egy általánosan használható példát rakjunk össze.)

Ebédünk valószínűleg levesből és egy második fogásból állt. Ez két egyenrangú tétel. Tehát a h1-es főcímet – Az ebéd – két h2-es alcím fogja követni, a Leves és a Második fogás című. Ha a második fogásra gondolunk, akkor bolddal kiemelhetjük a felszolgált húst és a köretet, s külön írhatunk róluk.
(A svéd húsgolyó és a pirított krumpli kombinációjáról én például bármikor szívesen írok, főleg, ha áfonya öntetet is kapok hozzá.) 🙂
De ha bővebb lenne a mondandónk, akkor a Második fogást felbonthatjuk két egyenrangú részre, amelyek persze a Második fogás fejezethez képest alárendeltek, így h3 lesz a „besorolásuk”.

Ha igényesen akarunk eljárni és a szövegünk ezt indokolja, akkor az újságírásból ismert lead alkalmazásával már a szöveg elején elmondhatjuk egy-két tömör mondatban, hogy miről fog szólni a „dolgozatunk”. Ezzel a potenciális olvasót döntés helyzetbe hozzuk: érdekli vagy nem érdekli a témánk, el akarja-e olvasni vagy inkább elszörföljön-e máshová.

És most nézzünk rá annak a szöveget strukturáló logikának a lenyomatára, amelyről eddig beszéltünk:

Példa címsor tagek használatára
A SEO ebédünk címsor tagekben

A SEO ebédünk címsor tagekben

Végezetül annyit: se a címsor tagek elhagyása, se a nyakra-főre való alkalmazásuk nem segíti SEO munkánkat.

***

Még a szövegekről:

GYIK:

A címsor tagek, mint a H1, H2 vagy H3, kulcsszerepet játszanak a keresőoptimalizálásban, mert segítenek a tartalom hierarchiájának meghatározásában és a keresőmotorok számára könnyebben értelmezhetővé teszik az oldalt. Egy jól felépített struktúra nemcsak a Google számára előnyös, hanem az olvasóknak is, akik gyorsan átláthatják a főbb témákat. A helyes használat javítja a felhasználói élményt, segíti a kulcsszavak megfelelő kiemelését, és támogatja az oldal jobb rangsorolását. Ezért a címsorok tudatos beépítése a szövegbe elengedhetetlen SEO szempontból.
A H1 cím az oldal legfontosabb címsora, amely egyértelműen meghatározza a tartalom fő témáját. Ez az elem segíti a keresőmotorokat abban, hogy felismerjék, miről szól az adott oldal, és kulcsszerepet játszik a rangsorolásban. Fontos, hogy minden oldalon csak egy H1 tag legyen, és az összhangban álljon a tartalommal és a felhasználói szándékkal. A H1-nek tartalmaznia kell a fő kulcsszót, de természetes és olvasóbarát módon. Egy jól megfogalmazott H1 nemcsak SEO előnyt biztosít, hanem azonnal irányt ad az olvasónak is.
A H2 és H3 tagek a tartalom logikus tagolását szolgálják, és segítenek hierarchiát teremteni a szövegben. A H2 általában a főbb témák alcímeit tartalmazza, míg a H3 az alárendelt, részletesebb szakaszokat jelöli. Ezek használata nemcsak a keresőmotorok számára teszi világosabbá az oldal szerkezetét, hanem az olvasók számára is átláthatóbbá és könnyebben követhetővé teszi a szöveget. A kulcsszavak elhelyezése itt is hasznos, de természetes módon kell megjelenniük. A megfelelő struktúra támogatja az oldal SEO teljesítményét és javítja az olvasói élményt.
Az egyik leggyakoribb hiba, amikor egy oldalon több H1 címet használnak, ami megzavarhatja a keresőmotorokat. Szintén problémás a címsorok teljes mellőzése vagy túl sok szint alkalmazása, ami átláthatatlanná teszi a szöveget. Sokszor előfordul, hogy a címsorokat csak vizuális formázásra használják, nem pedig logikai tagolásra. Ezen kívül hiba lehet a kulcsszavak erőltetett beépítése a címsorokba, ami mesterséges hatást kelt. Az optimális megoldás a tiszta, logikus struktúra, amely mind a keresők, mind az olvasók számára jól értelmezhető marad.
A címsorok segítenek a látogatóknak gyorsan átlátni a szöveg főbb pontjait, és eligazodni a tartalomban. Ha a bekezdések világos alcímekkel tagoltak, az olvasó könnyebben megtalálja a számára releváns információkat. Ez különösen fontos a hosszabb szövegeknél, ahol az áttekinthetőség kulcs a felhasználói élmény javításában. A jól megválasztott címsorok egyfajta vizuális kapaszkodót is nyújtanak, így a tartalom befogadása kevésbé megterhelő. Ez a pozitív élmény növeli a látogatók oldalon töltött idejét, és hozzájárul a keresőkben való jobb teljesítményhez is.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!