Használjuk ki a képeket a SEO-ban

A képek használata és a keresőoptimalizálás

A képekről szólva érdemes picit visszatekintenünk a múltba, elsősorban a nyomtatott sajtó világára. Ugyanis a régi, papír alapú időkben több száz év – az újságírás korában valamivel kevesebb – állt rendelkezésre a hatékony képfelhasználás kikísérletezésére.
David Ogilvy 1, Victor O. Schwab 2 különösen sokat tett azért, hogy számszerűen megismerhessük a különböző képfelhasználási módok hatékonyságát, amit ma, a digitális korban a SEO során is alkalmazhatunk.

Példának okáért az utóbbitól tudjuk, hogy a színes képen mutatott termék 182%-kal több érdeklődést csihol, mint a fekete-fehér termékkép.
Tehát nyitva az út előttünk, hogy a keresőoptimalizálás, a SERP dombjaira mászás közben is felhasználjuk ezeket az ismereteket.

Miért lenne ez másképp, ha nem pulton, hanem monitoron kínáljuk az árut?

A képeknek óriási információ közvetítő ereje van, ehhez képest szinte mellékes a struktúra fogyasztható mértékű szakaszokra bontásának kialakításában játszott szerepük. (Ám ami mellékesnek látszik, azért lehet fontos is!)

Az újságban az emberek először a képet nézik meg, aztán a kép aláírást és csak utána a cikk többi részét. Ebből következően a kép aláírásoknak is fontos szerep jut.

Kanapé kínálat, SEO megoldásokkal.
Sarokkanapé. Képek információ dömpinggel a weben és a SEO-ban

Az interneten kicsit másképpen történnek a dolgok. Ha a standard keresőtábláról választunk cikket, akkor nem, vagy csak korlátozott mértékben segítenek a választásban a képek, miközben az újságos standokon óriási és hatásos fotókkal csábítanak lapvásárlásra a kiadványok. (Strandon nincs annyi bikinis lány, mint egy-egy újságos bódé oldalán.)
Ha a képek felületéről választanánk, akkor pedig szöveg nem lesz a Googleban a segítségünkre.

De nézzük tovább az internetes jellemzőket.
A kép nevének Google-barátnak kell lennie. Tehát ha látunk egy képet egy sárga fogsorról, akkor ne DSC101.jpg legyen a neve, hanem sarga-fogsor.jpg. De vigyáznunk kell, mert ebből a névből csak egy lehet.

Az alt attribútum avagy az alternatív szöveg

A képeknek alternatív elnevezést is kell adnunk, pl. alt=”A keresőoptimalizálás helye a marketingben”.
A példa helye: A keresőoptimalizálás alapjai oldalon a második kép.

Az alt attribútum különösen a vakok és gyengén látók internethasználatát könnyíti meg, hiszen ők felolvasó programot használnak. Amikor a felolvasó program a képhez ér, akkor az alt alatt lévő alternatív szöveget fogja felolvasni. Amikor egy kép alt-ját töltjük ki, gondoljunk erre, és rövid, szabatos mondatban ismertessük a kép tartalmát.

Már csupán a humánum alapján is jogosnak érezhetjük, ha a Google jutalmazza azokat a honlapokat, amelyek használják az alt attribútumot.
(Más megközelítéssel is ugyanide jutunk: a böngészőben letiltott képek mellett a kép helyén az alternatív szöveg árulja el, mit látnánk, ha ott volna a kép.)

Képünk nyilván a fő tartalomhoz fog kapcsolódni, tehát a kulcsszó, a kulcskifejezés megjelenése az alternatív szövegben elvileg relevanciát hordoz, így SEO szempontból is hasznos a megléte! (Gondoljunk csak vissza a példára. A fogfehérítés, mint a fogorvosi szolgáltatás egyik fogalma, kulcsszava megjelent a kép alt-jában! És természetesen az url és a h1 és a h2 ugyancsak tartalmazza a fogfehérítés szót.
A fogorvos, pontosabban a fogorvosi SEO számára ez fontos ismeret!)

Legyen a kép is felhasználóbarát

A képekkel persze számos módon bánhatunk illetve akár el is bánhatunk.
A felhasználóbarát megoldásoknak számos formája ismert. Egy extra példának vehetjük mondjuk az ABútor Kanapé Áruház kanapé kínálatának megjelenítését. Itt a látogató kiválaszthatja, hogy hány képet szeretne látni a monitorján, az oldal mennyit listázzon ki. Tizenötöt, harmincat vagy hetvenötöt? Egy kattintással dönthet arról, hogy ár szerint vagy ABC szerint sorakozzanak-e a termékképek.

A képek title tulajdonsággal is elláthatóak. Ha egeret viszünk a kép fölé, akkor ez a szöveg fog megjelenni a látogató monitorján. Ez újabb lehetőség a SEO során a tartalmunk és az azt tükröző kulcsszavaink színesítésére, pontosítására.

***

Keresőoptimalizálás témában ajánlom még:

1.) David Ogilvy /Wikipedia
2.) Victor O. Schwab /Scientific Advertising

GYIK:

Miért fontos a képek megfelelő használata a keresőoptimalizálás során?
A képek hatékony felhasználása jelentősen növelheti a weboldal látogatottságát, mivel a színes képek sokkal vonzóbbak a felhasználók számára, mint a fekete-fehér változataik. A képek információt közvetítenek, és a megfelelő elnevezés és alt attribútum használata segít a keresőmotoroknak is azonosítani a tartalmat, így javítva a SEO teljesítményét.
Hogyan kell elnevezni a képeket a SEO érdekében?
A képek elnevezésénél fontos, hogy a fájlnevek Google-barátok legyenek, azaz tartalmazzák a kulcsszavakat, és érthetőek legyenek. Például egy sárga fogsorról készült kép neve legyen sarga-fogsor.jpg, nem pedig DSC101.jpg. Ez segít a keresőmotoroknak a kép tartalmának megértésében.
Mi az alt attribútum szerepe a képek esetében?
Az alt attribútum, vagy alternatív szöveg, segít a keresőmotoroknak és a vak felhasználóknak megérteni a kép tartalmát. Amikor a felhasználók felolvasó programot használnak, ez a szöveg elmondja, mit látnának, ha a kép látható lenne. Fontos, hogy rövid és lényegre törő legyen, tartalmazva a kulcsszavakat is.
Miként lehet felhasználóbarát a képek megjelenítése egy weboldalon?
A felhasználóbarát képmutatás érdekében lehetőség van arra, hogy a látogatók válasszanak a megjelenítendő képek számából, illetve a rendezési módokról. Ezáltal a felhasználók személyre szabhatják a tapasztalataikat, ami növeli az oldal használhatóságát és vonzerejét.
Milyen hatással van a képek title tulajdonsága a SEO-ra?
A képek title tulajdonsága lehetőséget ad arra, hogy extra információt nyújtsunk a látogatóknak, amikor az egérrel a kép fölé viszik az egeret. Ez a szöveg szintén tartalmazhat kulcsszavakat, amelyek segítenek a SEO javításában, mivel a keresőmotorok figyelembe veszik ezeket a tényezőket a rangsorolás során.
Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!

💬 Chat
SEO Asszisztens ×
💡 Újdonság: Kérhetsz SEO elemzést is! Írd be: seo audit: https://a-te-oldalad.hu
Asszisztens: Szia! Kérdezz bátran SEO-ról, Google-ről, tartalomról – vagy kérj mini SEO-auditot egy weboldalról.
🔍 SEO mini-audit: csak írd be: seo audit: SAJÁT_URL