Terminátorok, trollok, bérbanyák

A web terminátorai megszaporodtak

2018 április nyolcadikán választásokra kerül sor Magyarországon. Az előkészületek a hatalom megőrzése-elvétele érdekében a weben is zajlanak.
Az online marketing eszközeit, köztük piszkos módszereket is bevetnek, akik erre hajlamosak.
Mindenesetre a napokban derült ki, hogy a Fidesz facebookos jelenlétét mesterségesen felduzzasztott csapat támogatja. A hálózat célja a választáson induló jelöltek facebook üzeneteinek erősítése, „tetszikelése”, megosztása.
Ezzel párhuzamos tapasztalom, hogy a politikai tartalmú blog bejegyzések hozzászólásainak egy része is kezd romboló jelleget ölteni, vagyis megszaporodtak a trollok, a terminátorok.

Az internetes rombolók múltja

Magyarországon a blog műfajának megszületésével szinte egy időben megjelentek az ártó szándékú trollok. Ahol nem tudtak ellenük hatékonyan védekezni, ott alaposan aláásták a közösségeknek helyet adó tereket. Nem kis részük volt a Blogter vagy a NOLBlog szétzüllesztésében.

A harc ellenük egyfajta tipizálással kezdődött. Az online térben kialakult baráti csapattal ilyen típusokat határoztunk meg a Blogteren:

  • Az egyszerű, magányos terminátor
  • Az egyszerű, társas terminátor
  • A tudatos, páros terminátor
  • A cseles terminátor
  • A gonosz terminátor
  • Az éji, bejegyző terminátor

Ha részletesebben érdeklődik eme típusok típusjegyei iránt, akkor ezt a honlap oldalt ajánlom: Blogszféra

A hozzászólások tipizálása:

Az internetes hozzászólások „skatulyázására” egy koordináta rendszert hoztam létre, melynek vízszintes tengelyén a rombolás – építés, a függőleges tengelyén a tudatosság – ösztönösség kategóriái szerepelnek.

Internetes hozzászólások tipológiája

Most a rombolás tudatos formáját képviselő, megtévesztő, álneves hsz.-ek elszaporodására hívnám fel a figyelmet.
Ha Önt ez, illetve a többi fajta leírása részletesebben is érdekli, itt találja az információkat: Moderálsz vagy cenzúrázol?

Ha valaki conchita wurst , vagy a politikai életben nem szereplő más nevet használva jelentkezik a hozzászólásával, az kevéssé érdekes most a számunkra. Ám vannak olyan terminátorok, akik tudatosan a politikai életben jelentős szerepet betöltő személyek nevével, vagy annak – a figyelmetlen szemlélő számára megtévesztő – hasonlatos nevével szólnak hozzá a témánkhoz.
Nézzünk egy példát!

A minap egy blog bejegyzésemben egy szocialista politikus azon ábrándképét tartottam elfogadhatatlannak, amelyben egy „megfotoshoppolt” parlamenti fotón, a fejbe lőtt Orbán Viktor képét azzal a felirattal tette közzé, hogy a képen minden rendben van.
Egyebek között ez a hozzászólás érkezett:

Bérbanya troll hozzászólása

A szemünk könnyen átsiklik az MSZP budapesti vezetőjének, Kunhalmi Ágnesnek a vezeték nevén, amely jelen esetben két i-t tartalmaz a hozzászólónál. Így könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy Kunhalmi jópofaságnak tartja a fejlövést, s akinek ez nem tetszik, akit ez felháborít, az fasiszta.
Vagyis itt egy tudatos lejárató hozzászólásról, terminálkodásról van szó.
A hozzászólást természetesen előzetesen kimoderáltam, nem engedtem föl a nyilvánosság színterére.
A megadott név Adatlapját böngészve a blog.hu-n azt látom, hogy az illetőnek saját honlapja nincs, de ötször már felengedték a hozzászólásait a bloggerek, amely hozzászólások ugyanilyen romboló szándékot sugároznak.

Trollok és bérbanyák

Ha ez a troll nem csak meggyőződésből végzi a rombolást, hanem pénzért, akkor már nem troll, hanem bérbanya a neve!
És nincs egyedül! Demszki Gábor néven is szórja valaki a gyűlöletet, mert ki is emlékszik arra, hogy a volt fővárosi polgármester y-nal írja a nevét.

A hozzászólás a keresőoptimalizálás szempontjából előnyös dolog.
Ugyanis növeli a bejegyzés érdekességét, fontosságának látszatát legalább és a honlapunkon, blogunkon töltött látogatói időt is. Éppen ezért sokan mindenfajta hozzászólást felengednek, ám ez hosszú távon azt eredményezheti, hogy a trollok túlsúlya miatt már nem lesz érdemes blog hozzászólásokat olvasni, mert csak szeméttel és gyűlöletbeszéddel találkozunk.

***

Kapcsolódó bejegyzés:

A moderáció szükségességéről

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!