A termék származása minőséget jelző

Német kanapé = jó minőségű termék

Évekkel ezelőtt feltűnt, amikor a budapesti ABútor Kanapé Áruház önvallomását olvastam, mely szerint az általuk forgalmazott kanapék, ülőgarnitúrák, sarokgarnitúrák Németországból származnak és egyebek mellett ebből következik az üzlet és az ilyen nemzeti eredetű termék kedveltsége.
A német minőség, mint vevőket csábító fogalom mély gyökeret vert már Magyarországon és Kelet-Európa, sőt a világ más országaiban is.

Ám az igazi marketing fogás most sejlik fel a cég marketingjében, amikor is a kínálatban a kitűnő lengyel Stagra bútorok kerültek túlsúlyba. A cég nem múlasztja el elmondani, hogy termékkínálatában a kemény nyugati piacra, így a német piacra szállító gyárak kanapéi és egyéb bútorai foglalnak helyet.

Univerzális marketing érték

Figyeljük csak meg, a német minőségnek van egy univerzális marketing jelentése: bármely árura vonatkozhat, nem csak egyetlen termékcsaládra, érvényes az mondjuk a német autókra is.

Német minőségű ülőgarnitúrák, kanapék - jó termék
Német minőségű kanapék és sarokgarnitúrák

A német minőség bárminek a kitűnő mivoltát „bizonyítja”, amit Németországban gyártanak.
Ebből következik, hogy német importból származó kanapé is vonzerővel bír.
Csak itt, a kezemen és az íróasztalomon két olyan terméket látok, amely él ezzel a marketing lehetőséggel, s Németország nevét kihasználja a piacon.
Zeppelin órám hátlapján nem a Made in EU, hanem a Made in Germany felirat virít. És a Thonet & Wander, a számítógépemhez kötött erősítő is a nemzeti elnevezéssel reklámozza magát.

Szűkített jó hírnév

A svájci óra, az orosz kaviár, a francia pezsgő is kitűnő hírnévnek örvend, de a nemzeti hovatartozás csak az adott termékre vonatkozik, egyáltalán nem ölt univerzális jelleget.
A francia pezsgő hírnevét nem követi mondjuk a francia autóké, a kubai szivarét a kubai óráé és így tovább.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy nemzet neve, mint minőségi jelző, csak egyetlen áru értékét-hírnevét biztosíthatná (v.ö. fracia szépségipari termékek a Napoleon konyak mellett), de nem tudok még egy olyan univerzális nemzeti minőségjelzőt, mint a német.
És Ön?
***
Bútorvásárlásról még ezen a honlapon:
Kanapé és vásárló

és másutt:
Termék, nemzet, minőség

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

“A termék származása minőséget jelző” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!